Gyümölcsöző Gyümölcsészet


« vissza

Tájfajták

Tájfajták Tájfajták Az Ormánságban található gyümölcsfajták részben (1) az iparszerű gazdálkodás számára nemesített új fajták, részben (2) régi, a Kárpát-medence egészében előforduló, és részben (3) csak az Ormánságra (és esetleg környékére) jellemző tájfajták. A legnagyobb veszélyben a tájfajták vannak, mert ezek eltűnése valóban pótolhatatlan veszteség, hiszen máshonnan nem telepíthetők újra.
A következő oldalakon csak néhány jellemző fajt vagy fajtát mutatunk be. A képeket a fajták legfontosabb ismérveit tartalmazó tudnivalókkal egészítjük ki. (Azon fajták neveit, amelyeket nem tudtunk meghatározni, és helyi nevét sem ismerjük, magunk neveztük el, és idézőjelbe tettük.)

Körték

A körték a nagyon változatos fajtaösszetételben található gyümölcseink közé tartoznak. Legtöbb fajtájuk széles körben, általában Európa szerte elterjedt, de az Ormánság különösen gazdag körte tájfajtákban is, annak ellenére, hogy vélhetően a többségük kipusztult. Több fajtakörrel találkozhatunk, amelyek közül a jellemző a csak szotyósodva fogyasztható „Fekete körték”, a ma is nagyon kedvelt nyári „Pirosbélű körték” és a legkoraibb „Árpával érő körték”.
Fekete körte A négy ismert Fekete körte mindegyike kis-közepes méretű, magházuk körül erősen kövecses nyári körte, amely csak „szotyósodva” kapja meg jellegzetes, nagyon édes ízét, és válik nagyon lédússá.(Valószínűleg innen kapták nevüket: szotyós belsejük és héjuk sötét barna.) Lédús és kövecses gyümölcsük ellenére a Felsőszentmártonban egészben vagy félbevágva aszalják (itt aszaló körtének is hívják). Nyersen helyben azonnal fogyasztható (nem tárolható és nehezen szállítható). Az idősebbek nosztalgiával emlegetik ezt, a gyermekkoruk egyik legkedveltebb körtéjét. Ma elsősorban tyúkudvarokban, evésre méltatlannak tartott, de a tyúkok számára jó takarmányt nyújtó idős példányokkal találkozhatunk. Nagytermetű, betegségeknek ellenálló fájuk gyakran adott árnyat és egyúttal táplálékot a legelő állatainak. Aszaláson kívül kiváló körtelé, pálinka és ecet készíthető belőle. Pálinkája – sajátosan kellemes íze miatt – egy jellemző ormánsági termék lehetne. Két változatának képét mutatjuk be.
Pirosbélű körte Nagyon kedvelt Kárpát-medencei nyári körte, amelynek több változatát ismerjük. Még az Ormánságon belül is gyengébben és erősebben színeződő húsú, illetve erősebb vagy gyöngébb aromájú változatai fordulnak elő, bár e tájfajt-kört már kevés fa képviseli. Legízesebb változatának húsa és magháza halvány-pirossal egyenletesen színezett. Gyümölcse közepes méretű, vékony héjú, lédús húsú, amely a magház körül jól láthatóan, de nem zavaróan kövecses. Nyersen fogyasztható jó piacos körte.
Árpával érő körte Június végén érő korai kisméretű körtéinket hívják Árpával érőnek. Valamennyi változata édes, magháza körül többé-kevésbé kövecses, mérsékelten lédús. Hosszú életkort is megérő fája magasra nő. Friss fogyasztásra, illetve pálinka készítésére alkalmas. Többségük kipusztult, mert inkább helyi fogyasztásra alkalmas, nem piacos körte. Egy képviselőjének fényképét mutatjuk be.
Bárányfarkú körte Igen hasonlít a Hébér körtére, de annak egy olyan ormánsági változata, amelynek „farka” gyűröttebb, görbébb. Egyik legkorábban, június közepén érő kisméretű körténk, amely a nyárnak abban az időszakában fogyasztható, amikor a legkevesebb gyümölcs érik. Viszonylag száraz húsú, édes, kellemes fűszeres íze miatt figyelemreméltó. Idős fákon termése kisebb és könnyebben rothad. Nyersen kiváló, de szokták egészben is befőttnek eltenni. Rövid ideig tartható el, de könnyen szállítható, értékes piacos körte. Általában a lehullott gyümölcsét szedik föl, ezért fölfelé törekvő fáját növekedésében nem érdemes nagyon korlátozni.
Nagymacskafej körte Erdélyből meghonosított fajta. Főzőkörte jellegű, bár gyümölcse utóérés után nyersen is fogyasztható. A főzőkörték éretten is olyan kemények, hogy csak főzve válnak elég puhává. Főzés után gyakran hámozzák is, és ekkor finom, édes csemege. Ma már nagyon kevés főzőkörtét ismerünk az Ormánságban. A körte a Nagymacskafej nevet alakjáról kapta, ami a kandúrok „bumfordi” fejére emlékeztet. Ősszel betakarítható, de csak utóérés után fogyasztható téli körte, amely márciusig is eláll. Íze kellemes, de nem jellegzetes, viszonylag kövecses. Értékét elsősorban elállósága és formás, szép kinézete adja. Nyers (vagy főzés utáni) fogyasztásán kívül befőttnek is alkalmas.
Kieffer körte Az Amerikai Egyesült Állmokban Vilmos körte és egy kínai körte kereszteződéséből létrejött 150 éves fajta. Nevét fölfedezőjéről, Kieffer Péter kertészről kapta. Elsősorban igénytelensége és rendszeres, bő termése miatt vált népszerűvé országszerte és az Ormánság falvaiban is. Gyümölcse erősen birs ízű, húsa kemény, kövecses. Nyersen fogyasztható, befőttnek is eltehető. Jól szállítható, ezért piaci értéke is van.
„Taplós fűszeres körte” Révfalu határában talált nagyon finom fűszeres ízű és édes, mérsékelten lédús, kicsit „taplós” húsú. Rendszeresen és bőven terem. Fája erős növekedésű,

Almák

Az Ormánság leggyakoribb gyümölcse az alma. Tájfajtáinak jelentős része már kiveszett, ennek ellenére számos értékes fajtával rendelkezünk. Ezek többsége az egész Kárpát-medencében elterjedt, így nagyon vigyáznunk kell arra a kevés tájfajtánkra, amely még megtalálható. A hajdani bőséges fajtaválaszték a fogyasztási módok sokaságával járt együtt. A fajták őrzése mellett az alma változatos hasznosítási módjait is újra be kell vezetni a helyi közösségek életébe. Az almalé nyerésére használt prés, az „alma sotu” pl. az alma ecet fontosságát jelzi.
Káposztás alma Az Ormánságra jellemző, sok kertben még megtalálható, kedvelt tájfajta. Késő nyári, rendkívül bőven és elhúzódóan terem: gyümölcse augusztus közepétől október végéig fogyasztható. Szélcsendes időben messziről illatoznak a lehullott almák. Héja zöld, teljes érésben sárgás, koronamélyedése jellemzően nagyon mély. Húsa puha, illatos, íze nagyon jellegzetes, aromás, édes. Kiváló étkezési alma, de nem piacos, földolgozásra, tárolásra kevésbé alkalmas. Elnyúló érése, óriási mennyiségű termése és hullása miatt állati takarmánynak is kiváló.
„Nyári cirmos alma” A nagyobb méretű és ropogós-hersenős nyári almák közé tartozik. Fűszeres, üde ízű, éretten is nedvdús, kemény, mégis könnyen harapható. Fokozatosan érik, július közepétől augusztus közepéig elnyújtva. Fája közepes növekedésű, koronája a sok súlyos terméstől széthajló, gombás betegségekre elég érzékeny. Piaci értékesítésre is nagyon alkalmas.
Pamut alma
A Dél-Dunántúl jellegzetes tájfajtája, amely az Ormánságban is elterjedt, de mivel gyümölcse kevésbé értékesíthető, alig maradt belőle öreg fa. Legkorábban (július közepe) érő nyári almánk. Nyersen fogyasztható, hagyományos földolgozásáról nem tudunk. Gyümölcse kicsi, puha húsú, vékony héjú, ütődésnél megbarnuló; mégis értékes fajta koraisága, sajátos íze és illata miatt. Ökológiai gyümölcsös kertekben fáját magasra engedhetjük nőni, mert könnyen hullik, így a földről szedhető. Maggal is szaporítható: magnemes fáinak termései az anyafa gyümölcsétől alig térnek el, sok esetben annál még jobbak is. Talán ez az oka annak, hogy a Dél-Dunántúlon számos változata fordul elő.
Nyári borízű alma Kárpát-medence szerte elterjedt, és az Ormánságban is gyakori, kedvelt fajta. A Pamut almát követi érésében (július eleje-vége). Kis-közepes méretű gyümölcse puha, enyhén, kellemesen savanykás (borízű), üdítő hatású. Jellemző rá az igen rövid szár, amely nem nyúlik ki a szármélyedésből. Nyersen fogyasztva vagy süteménybe kiváló; piacon is jól értékesíthető fajta. Fája nagyra nő, bőven és rendszeresen terem.
Csörgő alma Kárpát-medence szerte elterjedt fajta, amelyet Erdélyben inkább zörgő almának hívnak. Nevét a magházról leváló, ezért szabadon mozgó magjairól kapta: ha fülünk mellett megrázzuk, csörgő hangot ad – a gyerekek emiatt (is) kedvelik. Markóci tapasztalatok szerint moníliás gyümölcsrothadásra érzékeny. Augusztus végén, szeptemberben érő alma. Íze nem különleges, de kellemes. Értékét elsősorban szép sötét bordó színe, bordázott érdekes formája és „csörgése” adja. Jó piacos alma, a nyár végi zöldség és gyümölcs kínálatot változatosabbá teszi.
Francia kormos renet (vagy Francia szürke renet) Legértékesebb bőralmafajtánk, amely mind az Ormánságban, mind a környező horvát lakosságú falvakban még elvétve megtalálható. Februárig elálló téli alma, fűszeres ízű, zöldes húsú, parásodott, de mégis vékony, könnyen harapható héjú. Parásodott héja ellenére a napsütötte oldala piros cirmos lehet, ami különlegessé és széppé teszi. Jó piacos alma. Az almamolyok kedvelt fajtája, így gyakran kukacos, viszont a gombabetegségekkel szemben viszonylag ellenálló. Az erős metszést nem szereti, arra vízhajtások tömegével válaszol. Alkalmazkodó metszéssel szép, földig leboruló koronája alakul ki.
Török Bálint alma (vagy Vasalma) Jólismert, elterjedt, de már egyre kisebb számban található fajta. Hívják Vasalmának is (pl. a Zselic falvaiban), talán azért, mert éretlenül igen kemény a gyümölcse. Rendszeresen és sokat terem, fája viszonylag ellenálló a betegségekkel szemben. Gyümölcsei nagyon dekoratívak, néha az egész gyümölcsöt fedő élénk vörös színűek. Téli alma, amely szeptembertől leszedhető, de csak október vége felé – utóérés után – alakul ki kellemes, de nem túl jellegzetes íze, és puhul meg húsa.
Londoni pepin A régi idők értékes téli alma fajtája. Az Ormánságban csak egyetlen képviselőjéről tudunk, amely a drávafoki Fodor-gyümölcsösben található. (Az eredeti fa már nagyon beteg, de az Ormánság Alapítvány és a Markóci Önkormányzat sok oltott utódjával ajándékozta már meg a környék lakosságát.) Jellegzetes, a korona felőli végén mélyen bordázott gyümölcse már szeptemberben ehető, de eláll áprilisig is. Héja világos zöld, napsütötte felén sárgás, piros pöttyökkel. Húsa kezdetben kemény, de könnyen harapható, íze fűszeres, édes.
Pónyik alma Nagy Ferenc „Magyarország gyümölcsészete” című munkájában említi, hogy „a Pónyik az erdélyi almák királya”. Az Ormánságban is elterjedt, Drávafokon „Téli édes almának” hívják. Igazán kiváló asztali és piaci alma: nagyméretű, szép és jó ízű, bőven termő, sokáig (áprilisig) elálló. Fája magasra nő, ellenálló és hosszú élettartamú. Éréskor lehulló nagy, lapos sárga gyümölcsei szőnyegként borítják be a talajt. Pálinkája meghazudtolja azt a véleményt, hogy az almából nem lehet jó pálinkát készíteni. Az almák minden földolgozási módjára alkalmas.
Batul alma Talán a legismertebb „ezeréves”, feltételezések szerint Erdélyből származó fajta. Hagyományosan oltással és maggal is szaporították, így számos változata alakult ki, amelyek általában jellemzőek arra a tájra, amelyben létrejöttek. Az Ormánságon belül is többféle változat található, így pl. a drávafoki Fodor-gyümölcsös Batul almája különbözik a markóci kertekben találhatóktól. Gyümölcse közepes méretű, szabályos „alma” alakú. Mindegyik változatánál fölismerhető jellegzetes aromás, édes-savas íze. zöldes-sárga héja a napsütötte oldalán gyakran megpirul („mosolygó Batul”). Téli alma, húsvétig eláll. Legértékesebb alma fajtáink közé tartozik.

Húsos som

Az Ormánság egyike a Kárpát-medence azon tájainak, ahol a som egy megbecsült és a kertekre jellemző gyümölcstermő növény. Kerteken kívül csak elvétve fordul elő. (A somot hasonló becsben főleg Székelyföldön tartják, pl. a Küküllő menti falvakban.) Helyi értékét jelzi, hogy a somot sok olyan kertben is meghagyták, amelyekben a többi gyümölcsfát kivágták.
Ökológiai különlegességnek számít, hiszen eredeti termőhelye szinte minden tulajdonságában különbözik az ormánsági adottságoktól. Míg eredeti élőhelyén, pl. a Mecsek vagy a Bakony sekély termőrétegű, meszes, könnyen kiszáradó talajú déli lejtőin fordul elő, addig az Ormánság viszonylag magas talajvizű, párásabb levegőjű területein nedvesebb, savanyú talajokon érzi magát legjobban. Ormánsági egyedei hosszú, 100 éven felüli életkort is megérnek, nagyra, szinte fává nőnek, rendszeresen és bőven teremnek, gyümölcsük nagy és ízletes. A magyarázat abban rejlik, hogy eredeti előfordulási helyeire valószínűleg a többi, versenyképesebb növény szorította ki, így – bár főleg ott fordul elő – annak ökológiai tényezői nem a legkedvezőbbek. Az emberi gondoskodás miatt a növényzet nem tudja kiszorítani a kertekből, így tudott elterjedni az Ormánságban.
A somot hagyományosan nem oltották, így ahány fa, annyiféle változat fordul elő, amelyek érési idejükben, a gyümölcs nagyságában és formájában, színében és a mag-hús arányban különböznek egymástól. Július közepétől szeptember végéig érnek. Vannak „nyakas” változatok, egyenes és görbe gyümölcsűek, halvány sárga, világos piros és sötét bordó színűek, hegyes és tompa magvúak. Az utóbbi 10 évben az Ormánság Alapítvány oltással három fontosabb változatát honosította meg: a Pécsi óriásnak elnevezett fajtát, amelyet eredetileg valószínűleg a bolgár kertészek hozták a pécsi kertekbe; a „Kifli som”, mely enyhén görbült formájáról kapta nevét, és a Nyikó menti Nagykedéről származik; valamint a „Fehér gyümölcsű som”, amely valójában sárgás színű, és nyersen talán a legkellemesebb ízű, mert kevésbé savas, mint piros változatai. (Nem azonos a szibériai eredetű és dísznövényként gyakran ültetett fehér sommal, amelynek termése nem ehető.)
Nyersen csak teljes érettségben fogyasztható (amikor puha és leválik száráról), ekkor viszont ízletes és – beltartalmi gazdagságánál fogva – nagyon egészséges gyümölcs. A nagyobb gyümölcsűek aszalhatók. Aszalványaikra jellemző, hogy míg frissen a gyümölcshús nehezen válik el a magjától, aszalva részben magvaválóvá válik. Főzött és „hidegen kikevert” lekvár egyaránt főzhető belőle – az utóbbi sokkal értékesebb. Pálinkája, ecete és a hidegen kikevert lekvárja különlegesség, ormánsági jellemző termékké válhatna. Éretlen termését – az olajbogyóhoz hasonlóan – sós vagy ecetes vízben lehet eltenni. Nagy ásványi anyag és C-vitamin tartalma miatt javítja a szervezet ellenálló képességét.
A húsos somok legjobb változatainak, fajtáinak további ültetésével egy értékes és piacképes, Ormánságra jellemző gyümölcs terjedését érhetnénk el.
Cseresznye

A vadcseresznye az ormánsági vegyes erdők jellemző faja, a kertek mégsem túl gazdagok cseresznyefajtákban. Valószínűleg számos tájfajta kiveszett, a ma még megtalálható fajták többsége pedig faiskolákból származik, nem az Ormánságra jellemző tájfajta. A számos ismeretlen eredetű magonc között igen ízletes, bár apró méretű változatok is előfordulnak. Egy jellemzően ormánságinak vélt tájfajtát mutatunk be.
Rózsaszín cseresznye A „Rózsaszín cseresznye” jellegzetes ormánsági tájfajta. Közepes méretű gyümölcse rózsaszín-halványpiros színű, ropogós és egyúttal kicsit rugalmas húsa könnyen leválik magjáról. Édes, igen enyhén és kellemesen kesernyés íze a legfinomabb vadcseresznyékre emlékeztet, emiatt egyik legjobb ízű cseresznyénk. Későn (június közepén) érik. Fája jól tűri az akár erőteljes fiatalítást, gyümölcse viszont csapadékos időben könnyen rohad. Ha az érési idő utolsó hete csapadékmentes, a rohadás nem tud elharapózni.
Első osztályú befőtt készíthető belőle, amelyben színe kihalványul, szinte fehérré válik, így az üvegben nagyon tetszetős. Más földolgozásáról nem tudunk.

Meggy

A sokak által jól ismert és sokra értékelt cigánymeggyen kívül még a meggyek számos változata létezik az ormánságban. Mind a cigány meggy, mind más magnemes meggyfajták gyökérsarj képzésére hajlamosak. A sarjak megfelelő ritkításával és koronába metszésével értékes sarjtelepek alakíthatók ki. A meggy olyan veszélyes károsítója a nagyon hevesen támadó Monília, hogy a fajták értékelésekor ma már egyik elsődleges szempont a Moníliával szembeni ellenállóképesség. A cigány meggy magoncok tudatos szelektálásával jóféle meggy tájfajták nyerhetők. Sok helyütt található Spanyol meggy, amely valójában a nagy szemű, édesebb (kevésbé savas) és általában keveset termő meggyek (fajta)csoportja. Ormánsági tájfajta a „Markóci üvegmeggy”.
Markóci üvegmeggy Az idősebbek által sokra becsült meggy tájfajta, amelynek elsődleges értéke a Moníliával szembeni ellenállóképesség. Szára hosszú, gyümölcse kicsi-közepes, héja annyira vékony és áttetsző, hogy szinte látható a gyümölcshús belső szerkezete. Határozottan savanyú, ezért íze édesítve sokkal élvezhetőbb, és csak így érezhető igazi aromája is – ezért elsősorban földolgozva fogyasztható. Sarjképzése közepes, sarjtelepek kialakítására alkalmas. Gyökérsarjai más meggy változatok és cseresznye alanyaként is használhatók.

Öszibarack

Az Ormánságra nem jellemzőek a nemesített őszibarack oltványok. Szinte minden kertben találhatóak magoncai, amelyeket általában nem, vagy koncepciótlanul metszenek, ezért – bár kezdetben bőven teremnek – rövid életűek, fölnyurgult ágaik gyakran letörnek a termés súlya alatt. Maguktól fölnövő magoncaik (a „köpevények”) viszont gondoskodnak állandó megújulásukról és újabb változatok kialakításáról. A magoncok termésminősége általában jó, sőt, néha fölbukkannak egészen kiválóak is.
Vérbarack Az Ormánságban még itt-ott föllelhetők magnemes fái. Rapaics Raymund „A magyar gyümölcs” című könyve szerint „a magvaváló őszibarackok őse minden bizonnyal a Vérbarack, ebből erednek a sárgahúsú, és ezektől a világos húsú őszibarackok”. Talán az ősi eredete miatt magról kelt utódainak gyümölcse alig különbözik az anyafáétól. Az elmúlt századokban külföldön Magyar baracknak is nevezték. Rövidszőrű sötét héja vastag, de ez élvezeti értékét nem zavarja. Húsa viszonylag száraz, vörössel különbözőképpen futtatott. Vannak teljesen sötét vörös vagy halvány piros színűek, vagy olyanok, amelyek csak részben, különösen a héj alatt vörösek.
Fája erős növésű, fölfelé törekvő ágakkal, így nehéz (és nem is érdemes) szabályos katlan koronába kényszeríteni. Igen ellenálló a levéltetvekkel és különösen a levélfodrosodás gombával szemben. Évenkénti termésmennyisége csak kicsit ingadozik, és olyan bőtermő, hogy igényli a termésritkítást vagy ágai alátámasztását.
Legegyszerűbb magvetéssel szaporítani. A magnemes fák egymástól csak kissé elütő változatai jó lehetőséget nyújtanak a jobb tulajdonságúak kiválasztására és továbbszaporítására.
Nyers fogyasztásra kitűnő, vörös színe miatt a belőle készült befőtt vagy lekvár különleges látványt nyújt. Aszalva jóízű, de kevésbé tetszetős. Jóféle ecet és pálinka is készíthető belőle. Jelentősen javítana hasznosításán, ha szelekciója tudatosabban történne és ha megfelelő metszésben részesülne. Sajátos ormánsági termékké lehetne fejleszteni a belőle készült lekvárt, befőttet, vagy akár az aszalványát és pálinkáját.


« vissza